Tíz évre ítéltek egy Hezbollah-barát német állampolgárt Izraelben<br/>

Vágólapra másolva!
A tel-avivi kerületi bíróság csütörtökön tíz évre ítélt egy 26 éves német férfit, aki a vád szerint együttműködött a Hezbollah szélsőséges libanoni gerillacsoporttal.
Vágólapra másolva!

A bíróság szerint Stephan Smyrek nemcsak támogatta, hanem tagja is volt a Hezbollahnak. A testület ugyanakkor elvetette a Shin Betnek, az izraeli belbiztonsági szolgálatnak azt a vádját, amely szerint a férfi öngyilkos merényletet tervezett egy izraeli bevásárlóközpont vagy egyéb zsúfolt helyszín ellen.

Steven Smyrek Stephan Smyreket 1997 novemberében tartóztatták le Izraelbe való érkezésekor. Azzal vádolták, hogy a Hezbollah tagjaival együtt kiképzésen vett részt Libanonban.

A vádlott ügyvédje szerint védence nem tett mást, mint hogy izraeli középületekről készített fényképeket, amelyeket azután elküldött a Hezbollahnak.

(MTI)

Ajánló:

(Angol nyelven.)