Draskovic szakít a többi ellenzéki vezetővel<br/>

Vágólapra másolva!
Vuk Draskovic, a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) elnöke szombaton bejelentette, hogy megszakítja az együttműködést a többi ellenzéki vezetővel.
Vágólapra másolva!

Vuk Draskovics

Fotó: Reuters
B2-92

A jagodinai Palma plus televízióban közölte, hogy az SPO minden kapcsolatot megszakít a Zoran Djindjic vezette Demokrata Párttal (DS), mert az állítólag "közjátékokat" szervezett a csütörtök esti belgrádi ellenzéki nagygyűlésen az SPO ellen. Emiatt az SPO többé nem vesz részt a DS és a Szövetség a Változásokért (SZP) ellenzéki tömörülés által szervezett Milosevic-ellenes tüntetéseken - mondta a volt jugoszláv miniszterelnök-helyettes.

Draskovic váratlanul jelent meg a csütörtöki ellenzéki megmozduláson, miután előző nap közölte: nem fog részt venni és felszólalni a nagygyűlésen. Rögtönzött beszédét a százezres tömegből többen kifütyülték és lehurrogták.
Draskovic ismételten a rezsim által felajánlott előrehozott választások mellett érvelt. - Azok, akik nem akarnak választásokat és politikai megállapodásokat, fegyvereket és halott szerbeket akarnak - közölte az SPO vezetője a "Szövetségre" utalva, amely Slobodan Milosevic jugoszláv elnök azonnali távozását követeli, mielőtt az átmeneti kormány megszervezné a szabad választásokat.
Djindjic cselt sejt Milosevic választásokra tett ajánlatában. Draskovic szerint azonban a választások jelenthetik az egyetlen kiutat a mostani "összetett helyzetből". A "felelős" ellenzéknek azonnal meg kell fogalmaznia feltételeit az előrehozott választásokra vonatkozóan - idézte az ellenzéki vezetőt a Beta független hírügynökség.

Zoran Djindjics

Fotó: Reuters

(MTI)

Korábban:

(1999. augusztus 21.)