Kollektív elköltözéssel fenyegetőznek a koszovói szerbek<br/>

Vágólapra másolva!
A koszovói Orahovac város szerb lakossága kollektív elköltözéssel fenyegetőzött arra az esetre, ha a nemzetközi békeerők nem bocsátják szabadon a háborús bűnök vádjával őrizetbe vett helyi szerbeket.
Vágólapra másolva!

A belgrádi rádió vasárnap ismertette az orahovaci szerbek levelét, amely azzal vádolta a békeerőket, hogy a letartóztatással "megerősítették kétarcúságukat és a szakadár albán Koszovói Felszabadítási Hadsereghez (UCK) való kötődésüket".
"A békeerők a nemzetközi közvélemény figyelmét kívánták elterelni a főként albánok lakta szerbiai tartomány és a szélesebb balkáni térség igaz problémájáról, az albán terrorizmusról és a szakadár célokról" - áll a levélben.

A nemzetközi békefenntartó egységek (KFOR) katonái pénteken fogtak el három orahovaci szerbet, akiket szerintük háborús bűnökkel gyanúsítanak. A hágai Nemzetközi Törvényszék azonban cáfolta, hogy elfogatási parancsot adott volna ki a három férfi ellen.
A szerb ortodox egyház és a szerb állami médiumok négy őrizetbe vett szerb személyről adtak hírt.

A Blic Nedelje című lap vasárnap összefoglaló adatokat közölt a főbb koszovói városokban a KFOR érkezése előtt és a jelenleg ott élő szerb lakosság lélekszámáról. Eszerint két hónapja Pristinában még 30 ezer szerb élt, jelenleg 500-1000; Gnjilanéban 25 ezerből 5 ezer maradt, Kosovo Poljéban 20 ezerből 10 ezer, a Pec környéki 12 ezerből 100 (magában a városban), Prizrenben 5-6 ezerből 600, míg Kosovska Mitrovicában a korábbi 27 ezerből 15 ezer szerb polgár maradt.

(MTI)

Ajánló: