A chilei kormány pontos képet szeretne kapni Pinochet egészségi állapotáról<br/>

Vágólapra másolva!
A chilei kormány orvost keres Nagy-Britanniában, hogy megvizsgáltassa Augusto Pinochet volt diktátort és megerősíthesse a nyugalmazott tábornok megromlott egészségi állapotáról szóló híreket.
Vágólapra másolva!

Juan Gabriel Valdés chilei külügyminiszter vasárnap kormányának szándékáról nyilatkozott. Ebből úgy tűnt, mintha a santiagói vezetés chilei orvossal szeretné megvizsgáltatni Pinochetet, hogy közvetlen információkat szerezhessen a diktátor egészségi állapotáról. A külügyminiszter ugyanakkor kiemelte: a chilei kormány nem kételkedik a korábbi orvosi vizsgálatok eredményében.

Hozzátette: csak a megfelelő időpontra várnak, amikor Pinochet megvizsgálható és egészségi állapota pontosan megismerhető - erre talán szeptember elején már sor kerülhet.

A brit belügyminiszter szeptember 27-re tűzte ki a következő tárgyalást a nyugalmazott tábornok kiadatása ügyében.
Pinochetet 10 hónapja tartják házi őrizetben Londonban Spanyolország kiadatási kérelme alapján. Chile a volt diktátor szabadon bocsátását követeli "emberiességi okokra", megrendült
egészségi állapotára hivatkozva.

Augusto Pinochetet 1998. október 16-án tartóztatták le egy londoni klinikán, ahol műtétje után lábadozott. Kiadatását Baltasar Garzón spanyol bíró kérte a Pinochet uralma (1973-1990) alatt Chilében elkövetett népirtás, terrorcselekmények és kínzások miatt.

(MTI)

Ajánló:

Történelmi és személyes képek a volt chilei diktátorról.