Belgrád a BT sürgősségi-ülését kéri <br/>

Vágólapra másolva!
Zivadin Jovanovic jugoszláv külügyminiszter szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását kérte, miután Koszovóban szerb holttesteket rejtő közös sírt találtak - jelentette az RTS szerb állami televízió.
Vágólapra másolva!

Kofi Annan ENSZ-főtitkárhoz intézett, élesen tiltakozó hangvételű levelében a jugoszláv diplomácia vezetője követelte: a világszervezet "tegyen konkrét lépéseket" annak érdekében, hogy a NATO-vezette KFOR és az ENSZ civil missziója, az UNMIK "a BT 1244-es számú határozatának megfelelően lássa el feladatát" - idézi az RTS a belgrádi külügyminisztérium közleményét.

Belgrád a dokumentumban biztonsági garanciákat is követel a szerbeknek és a többi nem albán kisebbségnek Koszovóban, valamint azt, hogy "vessenek véget az úgynevezett UCK és más bűnbandák terrorista tevékenységének".

(MTI)