Hetven orosz katona meghalt, és kétszáz megsebesült a dagesztáni harcokban<br/>

Vágólapra másolva!
Dagesztánban az orosz erők hetven halottat és több mint kétszáz sebesültet vesztettek az augusztus elején kezdődött, és a hét elejére elcsitult harcok alatt. A sebesültek közül minden hatodik tiszt.
Vágólapra másolva!

Viktor Kazancev, az orosz hadsereg észak-kaukázusi katonai körzetének parancsnoka csütörtökön látogatást tett a bujnakszki tábori kórházban. Látogatása után elmondta: a Dagesztánban megsebesült tisztek és altisztek lakást kapnak az államtól, a sebesült sorkatonákat pedig gyógyulásukat követően idő előtt leszerelik.

Az orosz veszteséglistán belül elenyésző a belügyi katonák aránya. Jurij Szabonyin vezérőrnagy, a belügyi alakulatok egészségügyi szolgálatának vezetője szerint a dagesztáni összetűzésekben öt belügyi katona halt meg és 17 megsebesült.

A visszavonuló banditákat a csecsen-dagesztáni határ körzetében, és annak túloldalán is támadják az orosz csapatok, és a csecsen területen lévő bázisaikat el fogják pusztítani.
Egy esetleges újabb támadás visszaverésére elegendő katonai egység marad Dagesztánban.

(MTI)