Jelcin és lányai állítólag hitelkártyákat kaptak a svájci Mabetextől<br/>

Vágólapra másolva!
A svájci Mabetex cég a jelek szerint hitelkártyákat bocsátott Borisz Jelcin és két lánya rendelkezésére, s a hitelkártyák számlakivonatait találták meg a cég székhelyén januárban. A cég ezenkívül egy budapesti bankszámlára Pavel Borogyinnak, Jelcin pénzügyi főnökének az orosz elnök számára egymillió dollárt utalt át.
Vágólapra másolva!

A Neue Zürcher Zeitung svájci lap ismertette Jacques Ducry svájci ügyésznek a TSI svájci olasz televíziónak adott interjúját, amelyben Ducry vizsgálatot követelt annak kiderítésére, hogyan szivároghattak ki az információk a Corriere della Sera című olasz laphoz. A szövetségi ügyészség szóvivője ugyanakkor az olasz lap állításait illetően a következő, nem egészen egyértelmű kijelentést tette: "Nem kívánom megerősíteni, sem cáfolni, de jól megírt cikk volt:" Az említett olasz cikk szerint a Mabetexnél Jelcin, két lánya és a Kreml más hatalmasainak nevére szóló hitelkártyák számlakivonatait találták meg: a hitelkártya-birtokosok a kivonatok alapján fizetnek a banknak. Az elszámolásokat a bank egy januárban néhány hétig vizsgálati fogságban volt Mabetex-munkatárs feleségének luganói butikjába küldte meg.

A Kreml egyik terme, amelyet a Mabetex újított fel

A Mabetexet egyébként csőd fenyegeti, mert a legutóbbi orosz pénzügyi válság nyomán a moszkvai megrendelők nem fizetnek. Az adósságai átütemezésére vonatkozó kérelmet elutasították, viszont az átütemezési eljárás során gyanú merült fel a cég könyvelését illetően s az ügyészség most emiatt nyomoz.

Pacolli azt állítja, hogy a vesztegetésekkel kapcsolatos vádak egy Felipe Turover nevű spanyol-orosz üzletembertől származnak, aki különböző megbízók - köztük a Gotthard bank - számára adósságokat hajt be Oroszországban, s a Corriere della Sera cikkének egyik forrása volt. Turover azt állítja, hogy őt a Gotthard bank egyik alkalmazottja zsarolta, s ő ezért döntött úgy, hogy a Kreml-vezetők előtte ismert bankszámláit elárulja a hatóságoknak. Turover zsarolója később a Gotthard-banktól a Mabetexhez ment dolgozni, s éppen az a személy, akit a svájci rendőrség a Mabetex házkutatásakor letartóztatott. Az illető ellen zsarolás, csalás, hűtlen kezelés és okirathamisítás gyanújával folyik nyomozás.

Ajánló: