Nyolc utórengést észleltek Törökországban<br/>

Vágólapra másolva!
Tizenegy nappal a nyugat-törökországi természeti katasztrófa után még mindig nem nyugszik meg a föld. Pénteken Adapazariban és Izmitben nyolc utórengést jegyeztek fel. Ezek némelyike a Richter-skálán elérte a 4,1-es fokozatot.
Vágólapra másolva!

A zivatarok és heves felhőszakadások tovább súlyosbítják az emberek helyzetét Törökországban. Változatlanul százezrek táboroznak a szabadban, sátrakban és ponyvák alatt. A hőmérséklet éjszaka néha már 10 fok alá süllyed, a meteorológia nem sok jót ígér.

A mentők lényegében már feladtak minden reményt, hogy túlélőket találjanak. Jelenleg arra összpontosítanak, hogy sátrakat és élelmiszert biztosítsanak a hajléktalanoknak, és eltakarítsák a romokat.
Fontos, hogy megfelelő ivóvízzel lássák el az embereket, és elhárítsák a járványveszélyt.

Török építési és jogi szakértők állást foglaltak a gyors romeltakarítás ellen, mert attól tartanak, hogy így megsemmisíthetik a felelőtlen építők elleni bizonyítékokat. Mindenekelőtt szakvéleményt kell előterjeszteni a károkról, különben nehéz érvényesíteni a kárigényeket.

Izmitben lefüleltek 50 olyan személyt, aki fosztogatni akarta az elhagyott lakásokat.

A legújabb jelentések szerint a katasztrófa áldozatainak száma 13 040, a sebesülteké pedig 26 630. Élve 621 személyt sikerült kiszabadítani a romok közül.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)