Marseille-ben a katonákat vetik be a szemét ellen<br/>

Vágólapra másolva!
Marseille felett immár napok óta súlyos, átható bűz terjeng, s mind több kerületet árasztanak el a rothadó szeméthegyek, melyek között egyre kövérebb patkányok rohangálnak. Az immár 13. napja tartó szemetessztrájk miatt kialakult mind tarthatatlanabb helyzetben a polgármester a hadsereg segítségét kérte, s az ígéret szerint meg is kapja: hétfőn kezdődik a katonák sajátos bevetése, a kikötőváros megtisztogatása.
Vágólapra másolva!

A vakációzók és a turisták tömege által is "megszállt", közel egymilliós Marseille több kerületében augusztus közepén álltak le a szemészállítással megbízott vállalat dolgozói, bér- és létszámemelést követelve. Ennek nyomán bő 3-4 ezer tonna szemét halmozódott fel az utcákon-tereken, s indult bomlásnak a 35 fokos hőségben.

A növekvő járványveszély miatt kérte e hét végén Jean-Claude Gaudin polgármester az illetékes prefektusoktól: engedélyezzék a katonaság bevetését. Bár két nappal korábban a szemétszállító vállalat és a dolgozók képiselői aláírtak egy megállapodást a munka felvételéről, de az utóbbiak - a "bázis nyomására" - visszaléptek ettől, kevesellve az elért kedvezményeket.

A marseille-i viszonyokat nehezíti, hogy többen - egyfajta "tiltakozásul" a mind kínosabb helyzet ellen - benzinnel felgyújtottak több szemétlerakatot, kukákat, immár füsttel is terhelve a földközi-tengeri kikötőváros feletti bűzös levegőt.

(MTI)

Ajánló: