Elhagyják Kelet-Timor fővárosát a milicisták<br/>

Vágólapra másolva!
A Kelet-Timort lángba és vérbe borító indonéz milicisták az ENSZ szerint szerdán megkezdték a terület fővárosának, Dilinek a kiürítését, alig néhány nappal a nemzetközi csapatok várható érkezése előtt.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ kelet-timori missziójának egyik tagja, Colin Stewart az AFP-nek arról számolt be, hogy a bandák, amelyek lerombolták a várost, és tízezrével üldözték a hegyekbe lakóit, a jelek szerint most maguk is menekülőre fogják.
"Néhány napja azt tapasztaljuk, hogy áruval megrakott teherautók indulnak nyugati irányba, és egyre kevesebb milicistát látni az utcákon" - mondta Stewart, akivel együtt Diliben már csak 12-en maradtak az ENSZ munkatársai közül.
- Ezt erősítik meg a Nyugat-Timorból kapott értesülések is, ahová sorra érkeznek a milicisták - tette hozzá.

(MTI)