Kenneth Starr szeretné, ha valaki újra vizsgálná a Lewinsky-botrányt<br/>

Vágólapra másolva!
Kenneth Starr, a Monica Lewinsky-ügy független ügyésze, ha tehetné, újra nyomozna az egykori gyakornok és az elnök szerelmi történetében. Ezt azonban nem teheti meg, így örömmel venné, ha valaki más is turkálna egy kicsit az ügyben.
Vágólapra másolva!

Starr megvédte munkáját, azonban bevallotta, hogy a Whitewater-botrány ( az elnök és hitvese tisztázatlan befektetési hitelügyletei) lelepleződése után a nyomozása olyan hosszúra nyúlt, hogy az emberek egyre jobban belefáradtak és beleuntak az ügybe.

- Visszatekintve, nagy hibát követtem el – állította a híressé vált ügyész 550 néző előtt tartott fórumán. - Ma már úgy vélem, hogy az országnak és a Lewinsky-ügynek is jobb lett volna, ha más ügyész folytatta volna a nyomozást.

Az elnököt egy részről ''tehetségesnek'' tartja, azonban csalódott Bill Clinton személyes viselkedésében, mivel - szerinte - nem volt őszinte, amikor az amerikai nyilvánosság előtt vallott az ügyről.

''Csalódtam az ország vezetőiben is, amikor arról szavaztak, hogy az elnök igazat mondott'' – jelentette ki Starr, aki beszéde alatt többször is megismételte, hogy egy kongresszusi rendelet szerint a különleges ügyészi pozíció nem újítható meg.

A 21 éves törvény júniusban évülhetett csak el. Starr szerint a Watergate-botrány utáni időszakban keletkezett rendelkezés jó célt szolgált, de hibásan. A különleges ügyész – állítása szerint - már 1981-ben is ellenezte ezt a törvényt.

Véleménye szerint azonban az igazi botrányt az elnök hazugsága váltotta ki, nem pedig az ügyész munkája.

Ajánló:

A teljes szöveg angolul olvasható.

Korábban:

(1999.08.19.)