Mubarak újabb hat évig Egyiptom elnöke marad<br/>

Vágólapra másolva!
Hoszni Mubarak több mint 90 százalékos támogatással nyert a vasárnapi egyiptomi elnökválasztáson. Így újabb hat évig Mubarak lesz az elnök Egyiptomban.
Vágólapra másolva!

Hoszni Mubarak

Az egyiptomi belügyminiszter, Habib al-Adeli később jelenti be Mubarak győzelmének részleteit a tévében, ám az elnököt már tájékoztatta a referendum sikerességéről.

A 71 éves Mubarak 1981 októberében került hatalomra, miután iszlám radikálisok meggyilkolták Anvar Szadat elnököt, aki mellett 1975-től alelnökként dolgozott.

Az elnök előzőleg elmondta: Kamal Ganzouri kormánya a választások után leköszön, de az új kabinet megalakulásáig a hivatalában marad.


Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)

Korábban: