Az új belga menekültpolitika első lépéseként 200 szlovák romát toloncolnak ki az országból<br/>

Vágólapra másolva!
Kétszáz szlovák romát küldenek vissza hazájukba a belga hatóságok a következő napokban. Az intézkedés az első gyakorlati példája lehet a múlt héten kialakított új belga menekültpolitikának, amelynek lényege a befogadási eljárások nagyfokú egyszerűsítése és a kiutasítások határozottabb kezelése.
Vágólapra másolva!

Guy Verhofstadt kormányfő egyik választási ígérete volt a menekültpolitika átalakítása. Az előző kormány gyakorlatát az elmúlt hónapokban súlyos bírálatok érték, különösen miután hazatelepítés közben belga csendőrök gondatlanságból megfojtottak egy nigériai nőt.

Az új politika az emberiesség és a határozottság jelszavaira összpontosul. Első számú célja, hogy segítsen a hatalmas mennyiségű menekültkérelem gyors elbírálásában. 1988 óta 175 ezren folyamodtak menekültstátusért Belgiumban, s csak az idén eddig 19 758-an. Ezek 65 százaléka ma már kelet-európai - a magyar kérelmek száma elenyésző. A kérelmek elbírálása a múlt héten jóváhagyott reform értelmében sokkal gyorsabb és egyszerűbb lesz, egyes vélekedések szerint valamelyest könnyebb is megszerezni a menekültstátust.

Belgium a kelet-európai, ázsiai és afrikai menedékkérők egyik kedvelt célpontja. Az oda érkező cigányok száma az elmúlt években jelentősen emelkedett. Az országban ma már több mint 6 ezer honosított roma él.

Belgium egyébként a menekültreformmal megelőzte az Európai Uniót, amelynek tizenöt tagállama a két hét múlva esedékes tamperei nem hivatalos kormányfői találkozóján foglalkozik uniós szinten a kérdéssel.

(MTI)

Ajánló:

Indiától Európáig, azaz miként vándoroltak földrészeken át. (angolul)