Primakov szerint Oroszországban be kellene vezetni az alelnöki posztot<br/>

Vágólapra másolva!
Jevgenyij Primakov volt orosz kormányfő szerint létre kellene hozni az alelnöki posztot, az elnök széles jogkörét pedig nem kellene csorbítani. Az elnök munkavégzésének akadályoztatása esetén az alelnök látná el az ország irányítását. A Vedomosztyi orosz lap szerint a politikus már arra készül, hogy leváltsa Jelcin elnököt, és módosításaival biztonságos kormányzást ígérjen támogatóinak.
Vágólapra másolva!

Primakov - a Haza - Egész Oroszország választási szövetség vezetője - az Izvesztyija című lap keddi számában megjelent interjújában kifejtette, hogy elejét kell venni az orosz kormányok váltogatásának, s politikai stabilitást kell biztosítani az országnak. Úgy vélekedett, hogy az orosz kabinetnek parlamenti többségre kell támaszkodnia. A tekintélyes orosz politikus szerint a hatalom folyamatosságát biztosítani kell, s ezért szükség van az alelnöki posztra vagy annak pontos szabályozására, hogy az elnök akadályoztatása esetén a kormányfő - esetleg az törvényhozás egyik házának elnöke - meghatározott ideig elláthassa az államfői jogkörök egy részét is. Az orosz alkotmány jelenleg három hónapot biztosít a soron kívüli elnökválasztások előkészítésére, ami Primakov szerint túl rövid határidő, az alelnöki jogkörök viszont rendeznék ezt a problémát.

Primakov emellett az elnöki hatalom széles jogköreinek megőrzéséért szállt síkra, szorgalmazva, hogy a fegyveres testületek irányítása maradjon meg az államfő kizárólagos hatáskörében.

A Vedomosztyi orosz gazdasági napilap úgy vélte, hogy Primakov javaslatával szavatolni akarja a hatalom folytonosságát megválasztása esetére: a 70 éves politikus ezzel az elnökválasztási kampányát finanszírozó pénzügyi köröknek is jelezte, hogy az esetleges egészségügyi problémák esetében is szilárd hatalom lenne a Kremlben. Primakov indítványával szövetségesének, Jurij Luzskov moszkvai polgármesternek is biztosítékot adna, hogy rendkívüli helyzet esetében teljes joggal léphetne örökébe az államfői poszton.

(MTI)

Ajánló:

A volt orosz miniszterelnök életrajza. (angolul)