Kambodzsa mindenképpen lefolytatja a bírósági eljárást a vörös khmerek ellen<br/>

Vágólapra másolva!
Akár az ENSZ támogatása nélkül is lefolytatja Kambodzsa a bírósági eljárást a vörös khmerek ellen. Azonban ha a tárgyalás után az ENSZ nem fogadja el az ítéletet, az azt jelenti, hogy visszamenőleg is elismerik a vörös khmereket.
Vágólapra másolva!

Hun Sen kambodzsai miniszterelnök New Yorkból, az ENSZ székhelyéről való hazaérkezése után azt mondta: a Phnom Penh-i kormány eltökélt szándéka, hogy lefolytatja a bírósági eljárást a vörös khmerek vezetői ellen – akár az ENSZ támogatásával, akár anélkül.
Kambodzsa maga is képes megszervezni a bírósági eljárást, de ha a tárgyalás után az ENSZ nem fogadja el az ítéletet, az azt jelenti, hogy visszamenőleg is elismerik a vörös khmereket.

Hun Sen New Yorkban Kofi Annan ENSZ-főtitkárral tárgyalt a kérdésről, mivel a világszervezetben kétségek vannak afelől, hogy a politikával áthatott kambodzsai igazságszolgáltatás képes lesz-e a pártatlan tárgyalásra. Kambodzsában viszont azt róják fel az ENSZ-nek, hogy a tömeggyilkos vörös khmerek elűzése után is őket ismerte el az ország törvényes képviselőjének.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(1999. 09. 23.)