7,5-ös rősségű földrengés pusztított Mexikóban <br/>

Vágólapra másolva!
Nagyerejű földrengés rázta meg Mexikót csütörtök este, helyi idő szerint délelőtt 11 óra 30 perckor (közép-európai idő szerint 18 óra 30 perckor).
Vágólapra másolva!

A földregés erőssége a Richter-skála szerint 7,5 volt az egyesült államokbeli Colorado államban működő földrengéstani intézet mérése szerint. Epicentruma a Csendes-óceán partján elterülő Oaxaca államban volt, Mexikóvárostól 440 kilométerrel délkeletre.

A rengés mintegy egy percig tartott. Az első elentések szerint Mexikóvárosban két halálos áldozata volt a természeti csapásnak, egy épület összedőlt. Oaxaca államban számos épület dőlt össze, illetve rongálódott meg. Áldozatokról innen még nem érkeztek jelentések.

Az állam azonos nevű székhelye népszerű idegenforgalmi hely, 350 kilométerrel délkeletre fekszik a fővárostól. A rengést még a távoli Tabasco, Campeche államokban, illetve Chiapasban, Mexikóvárostól nyolcszáz kilométerrel délkeletre is érezni lehetett. A földlökés következtében az országban több helyen megszakadt az áramszolgáltatás, telefonvonalak szakadtak meg.

Mexikóvárosban szemtanúk szerint az épületek több percen át kilengtek, több gépkocsi a járdára sodródott, az emberek rémületükben kiszaladtak az utcára.

A rengés után néhány perccel már több televízióadó helikoptere felszállt a 20 millió lakosú fővárosban, hogy felmérje a károkat.

A polgármester szerint a polgári védelem a rengés után azonnal elkezdte az esetleg szükséges mentést.

Mexikóban legutóbb idén június 16-án történt földregés, akkor 18 ember meghalt, legtöbbjük a fővárostól kevéssel keletre fekvő Puebla
városban. Erőssége akkor 5,8-as volt a Richter-skála szerint.

(MTI)