Három nőt szentté avatott a pápa

II. János Pál pápa pénteken a római katolikus egyház szentjének nyilvánított három nőt. A most szentté avatott három asszony ahhoz a három férfi szenthez csatlakozik, akik már régebb óta Európa védőszentjei.

A 79 éves pápa nagy meglepetést okozott szentbeszédével, melyben többek között a zsidó származású Edith Steint is szentté nyilvánította. Beszédével azt a háromhetes európai püspöki zsinatot nyitotta meg, amely a katolikus egyház helyzetét vitatja meg a kommunizmus bukása utáni tíz évben.

A szentté avatott nők közül a legfiatalabb, Edith Stein, egy zsidó származású asszony, aki miután kikeresztelkedett, katolikus apáca lett. Őt 1942-ben megölték Auschwitzban. A zsidók a világon mindenfelé gyalázatosnak tartják az esetet, mondván: Edith Steint azért ölték meg a nácik, mert zsidónak született. A pápa a szentbeszédében elmondta: azért avatta szentté Edith Steint, mert sorsa jelképezi a 20. századi Európa tragédiáit.

A másik szentté nyilvánított asszony Sienai Szent Catherine, aki 1380-ban meggyőzte XI. Gergely pápát, hogy a katolikus egyház érdekében térjen vissza Rómába az avignoni száműzetésből.

A harmadik szent nő egy svéd nemesasszony a XIV. századból, aki férje halála után Rómába költözött, és egy apácarendet hozott létre a szegények és a betegek gondozására.

© Copyright Reuters Limited. © Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Önéletrajza,szentbeszédei utazásai (több nyelven)