Katonai parádéval ünnepelte a kommunizmus hatalomra jutásának 50. évfordulóját Kína

Ma ünnepli Kína a kommunizmus hatalomra jutásának 50. évfordulóját. Az alkalomhoz és a hagyományokhoz illően felvonultatta haderejének legmodernebb darabjait, ezzel is mutatva, hogy az ország részben képes a Tajvan-barát Egyesült Államokkal rivalizálni. Eközben emberi jogi szervezetek arra szólították fel az ünneplő országot, hogy bocsássa szabadon a politikai okokból fogva tartott rabokat.

Felvonulók a Tienanment téren

Az 1989-es, demokratizmust követelő diáktüntetések leverésének helyszínéül szolgáló és híressé vált Tienanmen téren sorban zörögtek végig a nehezen felfedezhető és mozgékony indítású Keleti Szél-31 típusú interkontinentális ballisztikus rakéták.

Repülőgépek, köztük a legújabb Repülő Leopárd elnevezésű vadászbombázók suhantak át a Mennyei Béke Kapuja felett, ahol a hadsereg és a Kommunista Párt vezetője, Csiang Cö-min üdvözölte a hatalmas katonai parádé résztvevőit.

A pompás bemutató egy kicsit a tajpeji vezetésnek is szól, ugyanis a tajvani elnök, Li Teng-huj júliusban kijelentette, hogy a két országnak külön kellene válnia, ez pedig nagyon felbőszítette a pekingi vezetést.

Pekingben továbbra is úgy gondolják, hogy Tajvannak egyesülnie kell az anyaországgal, ezzel szemben Li kijelentése arra utal, hogy az ország függetlenségre tör.

Felvonuló katonanők

Kína bejelentette, hogy támadást intéz ''testvére '' ellen, ha az deklarálná függetlenségét, és a mai bemutató – mely 1984 óta a legnagyobb ilyen jellegű felvonulás az országban – arra is szolgál, hogy Tajvan előtt fitogtathassák a kínai légvédelmi és tengeri rakétákat.

A két órán keresztül tartó parádén természetesen felvonultatták azokat a rövid hatótávolságú rakétákat is, amelyekkel veszély esetén csapást mérhetnének Tajvanra is.
A felvonulás végén színes léggömböket és 50 000 galambot eresztettek a magasba.

A 2,5 milliós nagyságú Népi Felszabadítási Hadsereg bemutatta repülőgépeit, amely igazán széles skálán mozog az orosz Szuhoj-27 bombázótól kezdve a rajtaütésre kiképzett bombázókon át a légierő és a haditengerészet helikoptereiig.

Kína 10-20 Keleti Szél-31 típusú rakétát szeretne építeni a jövőben. Ez a rakéta azóta híres, amióta az Egyesült Államok azzal vádolta meg a kommunizmust építő országot, hogy kémkedés útján jutottak hozzá a rakéta szerkezeti tervéhez. Májusban az a hír is felröppent, hogy Kína közel 20 évig kémkedett az amerikai hadászati eszközök tervei után.

Csiang Cö-min üdvözli a tömeget

A New York-i székhelyű Human Right Watch elnevezésű emberi jogi szervezet amellett, hogy azt követelte a pekingi vezetéstől, engedje szabadon a politikai foglyokat, arra is kérte a parádézó országot, hogy ratifikálja végre az ENSZ 1998-ban létrejött egyezményét a polgári és politikai jogokról.
Az egyezmény kimondja, hogy a politikai és vallási okokból fogva tartottakat szabadon kell bocsátani és rehabilitálni kell.

A szervezet szerint az ünnep jó alkalom lenne ahhoz, hogy általános amnesztiát hirdessenek, és innentől kezdve az emberi jogokat betartva kormányozzák az országot.

© Copyright Reuters Limited. © Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Friss hírek az ünneplő országból. (angolul)

Korábban:

(1999.05.11.)