Draskovicsék gyorshajtása is felelős a halálos tragédiáért<br/>

Vágólapra másolva!
A belgrádi rendőrség egyik vezetője szerint a Vuk Draskovics szerb ellenzéki vezetőt és kísérőit ért, négy halálos áldozattal járó autóbalesetért a tragédiát okozó teherautó sofőrje mellett Draskovicsék gyorshajtása is okolható.
Vágólapra másolva!

A Szerb Megújhodási Mozgalom vezérét és kíséretét szállító gépkocsik 150 kilométeres sebességgel száguldottak, amikor a baleset történt – állítja Dragisa Dinics rendőr altábornagy - az első vizsgálati eredményeket ismertetve.
Dinics szerint a következmények nem lettek volna olyan tragikusak, ha az autók a megengedett 80 kilométeres sebességgel haladtak volna.

Draskovics, a minapi baleset egyetlen túlélő szemtanúja már korábban egyértelmű merényletnek minősítette a történteket. Véleménye szerint a velük szemben haladó teherautó hirtelen és szándékosan tért át sávjukba, meg sem próbált lassítani, és vezetője el is menekült a helyszínről.

A rendőrségnek továbbra sem sikerül kideríteni, hogy kié a balesetet okozó teherautó, s vezetőjét is még keresik.

(MTI)

Ajánló:

A Szerb Megújhodási Mozgalom oldaláról. (angolul)

Korábban:

(1999.10.04.)