Katonai puccs tört ki Pakisztánban a hadsereg főparancsnoka leváltása miatt<br/>

Vágólapra másolva!
A pakisztáni hadsereg egységei kedden Iszlámábádban körbevették a miniszterelnöki rezidencia épületét röviddel azután, hogy a Navaz Sarif kormányfő bejelentette: leváltotta a hadsereg-főparancsnokot.
Vágólapra másolva!

Pervez Musarraf tábornok és Navaz Sarif kormányfő

Fotó: reuters

Az akció két órával azt követően történt, hogy az éppen Srí Lankán tartózkodó Pervez Musarraf tábornokot, a hadsereg főparancsnokát felmentették. A gyors mozgósítás keretében a hadsereg egységei körbezárták az állami rádiót is, és lezárták az iszlámábádi repülőteret.

A hadsereg felszólította Sarif kormányfőt: ne hagyja el iszlámábádi rezidenciáját. Az esti órákban Iszlámábád külkerületeiből lövöldözésekről adtak hírt. A parancsnok menesztéséről beszámoló állami televízió híradásában nem közölte a leváltás okát, a hivatalos APP pakisztáni hírügynökség viszont úgy fogalmazott, hogy Musarrafot idő előtt, azonnali hatállyal nyugdíjazták.

A tábornok parancsnoki megbízatása csak 2000 áprilisában járt volna le. A hadsereg élére a titkosszolgálat vezetőjét, Zia Uddin altábornagyot nevezték ki, aki Sarif közeli szövetségesének hírében áll. A hadsereg vezetése és a kormány, személy szerint Musarraf és Sarif között mindenesetre régóta megromlott a viszony.

Musarraf azután került szembe a kormánnyal, hogy Sarif idén nyáron elrendelte a pakisztáni hadsereg alakulatainak kivonását Indiából, a kasmíri Kargil térségéből, megszüntetve a két állam közötti feszült, két hónapja tartó határvitát.

India egyelőre nem fűzött megjegyzést a pakisztáni eseményekhez.

(MTI)

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

(Angolul.)