[origo] nagyvilág>
Az amerikai Pfizer gyógyszergyár szintén támogatta a New York-i kormányzót
1999. 10. 12., 18:21|
A The New York Times keddi száma arról számolt be, hogy a Pfizer gyógyszergyár is viszonylag jelentősebb összegű - 5 ezer dolláros - támogatást fizetett be a New York-i székhelyű Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamara számlájára, mielőtt az finanszírozta volna George Patakinak, New York állam kormányzójának két magyarországi utazása közül az elsőt, az 1995-öst.
A lap az utóbbi hetekben több cikkben foglalkozott a félig magyar származású, republikánus George Pataki és a Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamara kapcsolatával. Elsősorban azt vette górcső alá, hogy a Kamara főként mely vállalatok anyagi hozzájárulásából tartja fenn magát.
Az első cikkből kiderült, hogy a Kamara - egyébként szerény - költségvetési bevételeinek jelentős része származik a Philip Morris dohányvállalattól. A The New York Times idézett olyan véleményeket, amelyek összefüggést véltek felfedezni a Patakinak így juttatott közvetett dohányipari támogatás és azon jelenség között, hogy New York államban amerikai mércével mérve meglehetősen gyengék a dohányzásellenes jogi előírások.
A lap később kiderítette, hogy a Bristol-Myers Squibb gyógyszergyár, valamint a PepsiCo is nagyobb összegekkel járult hozzá a Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamara kiadásainak fedezéséhez - amely kiadások aránylag nagy része a vizsgált időszakban a Pataki-utak finanszírozása volt.
A The New York Times utalt arra, hogy New York állam etikai előírásai szerint köztisztviselő nem fogadhat el 75 dollárnál értékesebb ajándékot olyan vállalattól, amely az állammal üzleti kapcsolatban áll.
Most a Pfizer közölte, hogy szintén a jelentősebb kamarai szponzorok közé tartozik. A Pfizernek - miként a fentebb említett cégeknek is - jelentős érdekeltségei vannak New York államban.
Pataki úgy nyilatkozott a lapnak, hogy magyarországi útjai hasznot hoztak New York államnak, például előmozdították egy olyan üveggyár létesítését, amely többszáz munkahelyet teremtett.
A kormányzó munkatársai szerint sem Pataki, sem hivatalának beosztottai nem tudtak arról, mely vállalatok juttattak adományokat a Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamarának.
A The New York Times hozzátette, hogy New York Állam Etikai Bizottsága most azt mérlegeli, vajon indítson-e vizsgálatot a magyarországi utak finanszírozásának ügyében.
(MTI)
Ajánló:
(angolul)
Korábban:
(1999. október 4.)
Címlapsztori»
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Kilencven trafik egy bajai lakásban
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
Fel se tűnt a mariknak Putyin újabb tőrdöfése
Egy újabb lépés lehet a nemzethalál felé vezető úton az új orosz oktatási törvény, amely néhány szakértő szerint alapjaiban fenyegeti az Oroszországban élő kisebbségek, ...
Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Macskaszaros, undorító klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, ...
Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
Minden korábbi rekordot megdöntöttek azok a kiberbűnözők, akik egy tavaly decemberi és egy idén februári akcióban összesen 45 millió dollárt loptak el két közel-keleti ...
Ennyi volt Obama?
Alig több mint száz nappal ezelőtt kezdte meg második ciklusát Barack Obama, de sokan már a politikai nekrológját írják. Tényleg elszenvedett néhány csúfos kudarcot, de ...
A rezsiköltség vezeti válaszúthoz az EU legnyomorultabb országát
A villanyszámla az egekbe szökik, a fizetések a béka feneke alatt vannak, az állami megrendeléseket mutyik közepette osztják a csókosoknak, és mindig ismerni kell ...
Kisgyerek a cukorkaboltban
Michael Misick csóróként lett főminiszter, de hamar beleszokott a nagyvilági életbe. A karibi luxuparadicsom, Turks- és Caicos-szigetek egykori miniszterelnöke több ...
A leggonoszabb emberek a világon
A drogkirály, aki olajoshordóban süti meg az ellenfeleit, a tudós, aki tömegpusztító fegyveren ügyködik, a terrorista, aki pusztító támadások mögött áll, az elnök, aki a ...
Nem menekülünk semmitől
Él egy kis közösség a második legnagyobb görög szigeten. Tagjai hátat fordítottak a modern társadalomnak, jurtába költöztek, igyekeznek önellátókká válni. Maguk termelik ...
Lefejezték az albán drogmaffiát
Szereti az autókat és az ingatlanokat, engedély nélkül épített szállodát. A rendőrség szerint az övé az egyik legerősebb regionális bűnszervezet, de csak egyszerű ...
Babaarcú király vet véget a nőuralomnak
Egy modern apuka váltja keddtől minden holland nagymamáját. Az alkotmányos királyságnak három királynő és 123 év után lesz újra férfi uralkodója. Vajon elfogadják a ...
Beindult a nyerészkedés az új influenzával
Rendkívül hatékonyan terjed az az influenzavírus, amely Kínában ütötte fel a fejét márciusban. A kínai hatóságok próbálják megakadályozni, hogy az országon kívülre is ...
Kik nézik szúrós szemmel Orbánt?
Mosolyszünet kezdődött az Egyesült Államokkal, összebalhéztunk Romániával, a németek és az osztrákok is szúrós szemmel néznek Magyarországra. Az Orbán-kormány három év ...
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Kilencven trafik egy bajai lakásban
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
- Kerényi lebuzizta Alföldi színházát
- Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
- Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
- S. Ábel nem tett le a gyilkosságról
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Az internet tele van pedofilokkal - parlament percről percre
- Milliárdokért szerelik fel tablettel a védőnőket
- Újabb sorozatgyilkos mehet haza
- Négy fideszes nem szavazta meg a trafiktörvény módosítását
- Hiába védte magát kamerákkal a régóta keresett bűnöző
- BAT: A nemzeti trafikok elviszik a pénzünket
- Jobbikos képviselő halálos gázolása
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkuldj, járj jól! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Lego Chima játékok
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Hajóutak 73.000 Ft / fő / 7 éjtől
Mediterrán hajóutak elérhető áron. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/1304/2013042650.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)