Brit termelők titakoztak francia kamionok Angliába érkezése ellen<br/>

Vágólapra másolva!
Mintegy 700 brit mezőgazdasági termelő tüntetett hétfőn este az angliai Plymouth kikötőjében a Franciaországból jövő komp érkezésekor, és nem engedték, hogy a francia teherautók brit területre gördüljenek. A tiltakozást azért szervezték, mert Franciaország az Európai Unió javaslatára nem oldotta fel a brit marhahúsra vonatkozó tilalmat.
Vágólapra másolva!

A brit parasztok előbb szalmabálákat égettek, s a kompról legördülő francia rendszámú személyautókat szitkokkal fogadták, majd amikor a teherautók is megindultak, a tüntető tömeg áttörte a rendőrkordont, és visszazavarta a francia teherkocsikat.

A helyi termelők szakszervezetének egyik vezetője kijelentette: ez csak figyelmeztetés volt, de a közeli kikötőkben több hajót is meg fognak támadni, ha Franciaország a hét közepéig nem oldja fel a brit marhahúsra vonatkozó korlátozásait.

Az EU 1996-ban rendelt el tilalmat a brit marhahús forgalmára, amikor a szigetország állatállományát az emberre is veszélyes szivacsos agysorvadás tizedelte. Az EU tagállamainak többsége október elsején megszüntette a brit marhahús behozatali tilalmát, de Párizs nem; csupán azt engedte meg - szigorú biztonsági kikötésekkel -, hogy a brit húst francia területen át szállítsák Spanyolországba, Portugáliába és Olaszországba. Brüsszelben csütörtökön szakértői tanácskozás fogja megvizsgálni a francia döntést.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(1999. 10. 06.)