Polgárháború tört ki Pakisztánban <br/>

Vágólapra másolva!
A pakisztáni hadsereg kedden gyors kormányellenes mozgósítás keretében ellenőrzése alá vonta a főváros stratégiai létesítményeit: megszállta az állami televízió és rádió épületét, leállította működésüket, elfoglalta a repülőteret, valamint a főbb kormány- és közigazgatási épületeket, katonák rontottak be a vezető kormánytisztviselők otthonába.
Vágólapra másolva!

A hadsereg azután cselekedett, hogy Navaz Sarif kormányfő két órával korábban bejelentette: leváltotta az éppen Srí Lanka-i látogatáson tartózkodó Pervez Musarraf hadsereg-főparancsnokot.

Pakisztáni katonák behatolnak a TV épületébe

Fotó: Muzammil Pasha

Sarif miniszterelnök a CNN hírtelevízió közlése szerint házi őrizetben van. Az AP szerint a kormányfő a televízió épületében rekedt. A Reuters híre szerint lövések dördültek el Iszlámábád egyik elővárosában, feltehetőleg a diplomácia negyednek otthont adó Margalla kerületből.

Pakisztáni katonák Iszlámabadban

Fotó: Reuters

Pakisztánban szinte hagyománya van a katonai puccsoknak, az erős hadsereg több ízben ragadta magához a hatalmat a polgári kormányzatoktól. Az ország függetlenségének 52 évéből katonák álltak a kormányrúdnál 25 évig . Benazir Bhutto száműzetésben levő pakisztáni ellenzéki vezető, volt miniszterelnök Londonban a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy lényegében polgárháború tört ki Pakisztánban.

(MTI)

Ajánló:

(Angol nyelven.)

Korábban:

(1999. október 12.)