A cseh parlament szerint le kell bontani a romák ellen épített falat Ústiban <br/>

Vágólapra másolva!
Csehországban folytatódik a botrány az Ústí nad Labem-i fal körül, amelyet szerdán építettek fel, hogy elválasszák a város szélén lévő családi házakat azoktól a panelházaktól, amelyekben a lakbért nem fizető romák laknak. A parlament érvénytelenítette a fal állítására kiadott építési engedélyt. A fal támogatói szerint azonban nem lehet beleszólni egy önkormányzat munkájába.
Vágólapra másolva!

A környék lakossága korábban többször panaszkodott, hogy a romák rendetlenséget csinálnak a családi házak körül, esténként, éjjelenként túl zajosak és zavarják a lakókat.
Erre hivatkozva építették fel a falat, annak ellenére, hogy roma és emberi jogi aktivisták, illetve politikusok tiltakoztak ellene, mert szerintük ezzel mintegy jelképesen gettóba zárják a romákat.

Szerdán késő este a képviselőház, a cseh parlament alsóháza is foglalkozott az üggyel. A képviselők éles vita után határozatot fogadtak el, amelyben érvénytelenítették a falépítésre kiadott engedélyt. 100-an támogatták a határozatot, 58-an ellene szavaztak.

A Václav Klaus vezette Polgári Demokratikus Párt és a kommunista párt képviselői a határozat ellen szavaztak. Választásukat azzal az indokolták, hogy az Ústí nad Labem-i falat nem a romák, hanem a rendetlen polgárok ellen emelték, és a parlamentnek tiszteletben kell tartania a helyi képviseletek döntését.

A képviselőház határozata felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul küldje a helyszínre képviselőjét, aki újabb tárgyalásokat kezdene a felekkel a helyzet megoldásáról.

(MTI)

Ajánló:

A szervezet elektronikus oldala. (angolul)

Korábban:

(1999.10.06.)