Az Orvosok Határok Nélkül elnevezésű szervezet kapta az idei Nobel-békedíjat<br/>

Vágólapra másolva!
Az 1971-ben alapított Orvosok Határok Nélkül (MSF) elnevezésű szervezet kapta idén a Nobel-békedíjat. A szervezet volt az első olyan társulás, mely kormányok és hadseregek befolyásától függetlenül jött létre és amely a gyors orvosi beavatkozásokat tartja feladatának.
Vágólapra másolva!

A szervezet alapító tagja volt a korábbi francia egészségügyi miniszter Bernard Kouchner, aki jelenleg az átmeneti koszovói közigazgatásért felel a háború sújtotta térségben.

Az MSF alakulásáról azután döntöttek az alapítók, miután látták azokat a képeket, melyen 1970-ben Nigériában éhező gyermekek látszottak.

Az évtized utolsó Nobel-békedíjkiosztása ezzel az aktussal ért véget. A hónap elejétől fogva ugyanis folyamatosan adták át az irodalmi, kémiai, fizikai, orvosi és közgazdasági díjakat.

A Nobel-békedíjjal járó összeget - 980 ezer dollárt – december 10-én fogják átadni Oslóban.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

A Nobel-békedíjas szervezet elektronikus honlapja. (angolul)

Korábban:

(1999.10.14.)