Visszavonják a pakisztáni alakulatokat az indiai határról<br/>

Vágólapra másolva!
A pakisztáni hadsereg - saját bejelentése szerint - hétfőn megkezdte előretolt alakulatainak visszavonását az indiai határ körzetéből. Azokról a csapatokról van szó, amelyeket Pakisztán nyáron, a legutóbbi kasmíri konfliktus idején küldött a határvidékre, előretolt állásokba.
Vágólapra másolva!

A visszavezénylő parancs nem vonatkozik a vitatott Kasmírt megosztó katonai választóvonal mentén telepített csapatokra, hanem csak a nemzetközileg elismert pakisztáni-indiai határok mentén állomásozó, erősítésül kiküldött erőkre.

A határ menti csapatok létszámának csökkentését Pervez Musarraf tábornok, Pakisztán puccsal hatalomra jutott új vezetője jelentette be vasárnap. A tábornok azt mondta: Pakisztánnak célja a határ mentén kialakult feszültség csökkentése, és ennek érdekében most egyoldalú katonai lépést tesz.

Egy pakisztáni katonai szóvivő szerint a visszavonás azt jelenti, hogy ezeket a csapatokat visszavezénylik rendes elhelyezési körletükbe.

Az új pakisztáni vezető által bejelentett, határ menti csapatlétszám-csökkentésnek indiai értékelés szerint nincs komoly katonai jelentősége. Az indiai hadsereg főparancsnoka, V. P. Malik tábornok azt mondta: mielőtt válaszolna erre a pakisztáni lépésre, Újdelhi átfogóan értékeli a helyzetet, nem csak a nemzetközileg elismert határokon, hanem a Kasmírt kettéosztó katonai választóvonalon is, ahol különösen feszült a helyzet. Az indiai hadsereg a múlt keddi katonai puccs óta különös éberséggel figyeli a pakisztáni fejleményeket - mondta a tábornok.

Azt azonban nem lehet tudni, hogy fokozott harckészültségben vannak-e az indiai fegyveres erők.

(MTI)

Korábban:

(1999. 10. 15.)