Az ENSZ és a kambodzsai igazságszolgáltatás közös bíróság elé állítja a vörös khmerek vezetőit<br/>

Vágólapra másolva!
A kambodzsai igazságszolgáltatás és az ENSZ várhatólag közösen állítja bíróság elé a vörös khmerek vezetőit. Hun Sen miniszterelnök kedden bejelentette ugyanis, hogy kormánya elfogadja azt az amerikai javaslatot, amellyel Washington át akarja lendíteni a holtponton a kambodzsai kormány és a világszervezet megbízottainak hónapok óta zajló tárgyalásait.
Vágólapra másolva!

Az amerikai javaslat értelmében a közös bíróság bíráinak többségét Kambodzsa adná, de az ENSZ által jelölt bírók közül legalább egynek a támogatása kellene ahhoz, hogy egy-egy ítélet érvényessé váljék.

Korábban az ENSZ illetékesei többször elmondták: a világszervezet megítélése szerint Kambodzsa nincs jelenleg abban a helyzetben, hogy egy ilyen eljárást a nemzetközi normáknak megfelelően lefolytathasson.

Jan Wanderstein kambodzsai ügyekben illetékes ENSZ-tisztségviselő üdvözölte és fontos lépésnek nevezte Hun Sen bejelentését.

Egyes becslések szerint a kétmilliót is elérheti azon kambodzsaiak száma, akik 1975 és 1979 között Pol Pot vörös khmer vezető diktatúrájának áldozataként vesztették életüket. Az áldozatok tényleges száma ismeretlen, ugyanis átfogó vizsgálatot még nem végeztek Kambodzsában ennek kiderítésére.

(MTI)

Ajánló:

Nem tudja, hogy kiket illetnek ezzel a névvel? A Columbia Enciklopédiában megkaphatja a választ. (angolul)