Egy eddig ismeretlen szerb szervezet magára vállalta a Draskovicsot ért közlekedési baleset elköveté

Vágólapra másolva!
Egy eddig ismeretlen szervezet, a Szerb Felszabadítási Hadsereg (OSA) vállalta magára kedden a Vuk Draskovics szerb ellenzéki vezetőt két hete ért közúti baleset elkövetését. A szerb ellenzék eddig a tragédiát a belgrádi vezetés merényletkísérletének tartotta.
Vágólapra másolva!

Draskovics október 3-án szenvedett balesetet, amelyben az általa vezetett Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) négy tagja, köztük a pártvezető sógora életét vesztette. A politikus és kísérete Cacak körzetébe tartott, hogy megtekintse Draza Mihajlovics néhai csetniktábornok készülő emlékművét.

A Glas Crnogoraca című montenegrói lap kedden ismertetett egy közleményt, amelyben az eddig ismeretlen Szerb Felszabadítási Hadsereg vállalta magára a merénylet elkövetését.
Az OSA "kommunistabarát árulónak" nevezte Draskovicsot. A szervezet szerint ugyanis, aki becsapja a szerb népet és bemocskolja a szerb csetnik gerillák emlékét, az a szerb nép nyílt ellenségeinél is rosszabb, s árt a szerb nemzetnek és szabadságharcának. A közleményt a szervezet "főparancsnoksága" szignálta. A dokumentumon egy kétfejű sast és egy koponyát keresztbe tett csontokkal ábrázoló pecsét is szerepelt.

A laphoz postai küldeményként juttatták el az írógépen írt közleményt, amely az újság szerkesztőjét burkoltan megfenyegette. Azt írták benne ugyanis: ha nincs lehetősége közzétenni a levelet, "saját és utódai jövője érdekében inkább mondjon le, mert az OSA senkinek sem bocsát meg".

Draskovics balesetének pontos okaira hivatalos vizsgálat azóta sem derített fényt. Az SPO ezért saját nyomozásba kezdett, és a napokban az Interpol segítségét is kérte a "gyanús" részletek (például a balesetet okozó, a hivatalos nyilvántartásból hiányzó teherautó vezetőjének és tulajdonosának kiléte) tisztázása végett.

A csetnikek eredetileg a törökellenes harcra alakult szabadcsapatok tagjai voltak, a két világháború között félkatonai szervezetként működtek.

(MTI)

Ajánló:

A szervezet szerint merénylet történt. (angolul)

Korábban:

(1999.10.09.)