Tanzániában több százezren vettek búcsút Nyererétől <br/>

Vágólapra másolva!
Több százezer ember vett búcsút kedden Julius Nyerere korábbi tanzániai elnöktől a főváros, Dar es Salaam stadionjában, ahol felravatalozták az ország nagyrabecsült alapító atyjának holttestét.
Vágólapra másolva!

Utolsó búcsú Julius Nyererétől

Fotó: Reuters

Az AP úgy tudja, hogy a csütörtöki állami megemlékezésen ott lesz Madeleine Albright amerikai külügyminiszter, Moamer el-Kadhafi líbiai vezető és II. Erzsébet angol királynő lánya, Anna hercegnő is.

Nyererére úgy emlékeznek a kelet-afrikai országban, mint Tanzánia alapítójára, aki 1961-ben függetlenítette országát Nagy-Britanniától, és nemzetet kovácsolt Tanganyikából és az Indiai-óceánban fekvő Zanzibár-szigetből. Annak ellenére, hogy Nyerere a szocializmust támogatta, mindvégig hű maradt a missziós iskolában elsajátított elvekhez, és a római katolikus egyházhoz. Julius Nyerere 1962-től 1985-ig irányította országát, amikor is önként visszavonult a hatalomból.

(MTI)