Zoran Djindjics merénylettől tart <br/>

Vágólapra másolva!
Zoran Djindjics szerb ellenzéki vezető lehetségesnek tartja, hogy merénylet készül ellene. Az ellenzéki vezetőkkel szembeni esetleges merényletek kényes témát jelentenek Szerbiában, miután október 3-án közúti balesetet szenvedett Vuk Draskovics, a Szerb Megújhodási Mozgalom elnöke.
Vágólapra másolva!

A Demokrata Párt (DS) elnöke és a Szövetség a változásokért (SZP) ellenzéki tömörülés vezéralakja elmondta: a szerb állambiztonsági szolgálat (SDB) több tagjától személyesen értesült arról, hogy merénylet készül ellene.

Mint mondta, megfigyelés alatt tartják Belgrád központjában lévő lakását, és azon barátainak a lakását is, akiknél néha az éjszakát tölti. Adatokat gyűjtenek Djindjics személyi testőreiről, azok fegyvereiről, elemzik a politikus autóvezetési szokásait, hogy hány személygépkocsi kíséri és milyen útvonalakon közlekednek.

Draskovics és más ellenzékiek merényletkísérletnek tartják az esetet, az SZP egyes vezetői pedig "nyílt állami terrorizmusról" beszélnek. Az ellenzéki vezetők elleni merényletek lehetőségét Goran Matics jugoszláv tájékoztatási miniszter is felvetette a hét elején, ám külföldi titkosszolgálatok tevékenységére hivatkozott. A támadások szerinte azt szolgálnák, hogy Belgrádot felelőssé tehessék értük.

Djindjics a NATO-csapások kezdete után hat héttel Belgrádból Montenegróba ment, miután állítólag merénylet veszélyére figyelmeztették, és az állami tömegtájékoztatás árulóként bélyegezte meg.

Ajánló:

Itt angolul ovashat a pártról és a Szövetség a változásokért ellenzéki tömörülésről is.

Korábban:

(1999. 10. 19.)