Szakértők szerint Amerikának jobban fel kellene készülnie a földrengésekre <br/>

Vágólapra másolva!
Az amerikai képviselőház alapkutatásokkal foglalkozó tudományos albizottságának szerdai ülésén amerikai tudósok és tisztviselők felhívták a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államoknak jobban fel kell készülni egy esetleges nagy katasztrófára, amely előbb-utóbb bekövetkezik San Francisco térségében, a Szent András törésvonal mentén. A szakemberek szerint ugyanis nagy az esélye annak, hogy az amerikai otthonok nem fognak ellenállni a mozgásnak és az országban 75 millióan élnek szeizmikusan aktív területen.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi két hónapban bekövetkezett - törökországi, tajvani, görögországi és mexikói - földrengések szeizmológiai szempontból nézve nem szokatlanok. A világban éves átlagban 15-18, a Richter-skála szerint hetes vagy azt meghaladó erősségű földrengés következik be - állítja Terry Wallace, az Amerikai Szeizmológiai Társaság elnöke.

Wallace szorgalmazta a TriNet néven ismert, internet alapú rendszer fejlesztését, amely révén a földrengések erejét mérő intézetek és állomások összekapcsolhatják adatbázisaikat, és percek alatt kiterjedt képet kaphatnak az adott esetről. Ez gyors és helyes döntések sorozatát teszi lehetővé, emberek életét mentheti meg.
Például a hétvégi kaliforniai földrengés esetében, amikor leállították a térségben közlekedő vonatokat.

Thomas O,Rourke egyetemi tanár azt javasolta, hogy mérjék fel az ingatlanok állapotát a veszélyeztetett amerikai térségekben. Az eltérő építési szabványok alapján ugyanis nem szabad azt hinni, hogy Amerika sokkal nagyobb biztonságban van, mint Törökország. Szerinte az Egyesült Államokban az épületek jelentős része nemigen állná ki egy nagy földrengés próbáját.

Az Amerikai Geológiai Intézet csütörtökön közzétett jelentése szerint 70 százalék annak az esélye, hogy a következő harminc év során San Francisco térségét nagy erejű földrengés rázza meg.
Összességében 39 amerikai szövetségi államot fenyeget földrengés veszélye, és a mérsékelt kockázatot rejtő vidékeket is beszámítva mintegy 75 millió amerikai él szeizmikusan aktív területen.

(MTI)

Ajánló:

Olvassa el a Tudomány csatorna összeállítását a földrengésekről!

Korábban:

(1999.10.21.)