Örök nyugalomra helyezték Julius Nyererét<br/>

Vágólapra másolva!
Katonai tiszteletadással helyezték végső nyugalomra szombaton Julius Nyerere volt tanzániai elnök földi maradványait. Az elhunyt államfő nemzeti zászlóval leborított koporsóját 21 ágyúlövés kíséretében temették el szülőfalujában, a Viktória-tó partján fekvő Butiamában.
Vágólapra másolva!

A temetésen - amelyet a tanzániai rádió és televízió is közvetített - ezrek vettek részt, köztük Benjamin Mkapa tanzániai elnök, Nelson Mandela volt dél-afrikai államfő és felesége, Graca Machel, Yoweri Museveni ugandai elnök és Kenneth Kaunda volt zambiai államfő.

Julius Nyerere a múlt héten Londonban hunyt el fehérvérűségben. A csütörtökön Dar es-Salaamban megtartott állami gyászszertartáson több mint hetven ország képviselői, köztük állam- és kormányfők vettek részt.

A kiemelkedő afrikai politikus 1922-ben született, 1962-től 1985-ig volt a független Tanganyika, majd - a Zanzibárral történt egyesülés után - Tanzánia első elnöke.

(MTI)

Ajánló:

A néhai elnök életrajza. (angolul)

Korábban:

(1999.10.19.)