A Telekom Austria nem foglalkoztat szcientológust bizalmi pozícióban <br/>

Vágólapra másolva!
Semmi törvénybe ütközőt nem követett el a szcientológia egyház egy hívője, aki az osztrák állami szerveket összekötő titkos telefonhálózat központjában igen fontos pozíciót töltött be, ennek ellenére az illetőt más beosztásba helyezték.
Vágólapra másolva!

A férfi - akinek hovatartozását egy osztrák tévés újságíró és egy német írónő derítette ki - a szövetségi kancellári hivatal, a belügyminisztérium, a szövetségi rendőrkapitányság és a csendőrség vonalait koordinálta, és az is az ő kezén ment keresztül, ha az igazságszolgáltatás telefonlehallgatást rendelt el.

A titkos hálózat központja a Telekom Austriánál van. Ausztriában ugyan nem tiltották be a szcientológiát, de a német alkotmányvédelem szerint "bizonyos jelek arra utalnak, hogy a szcientológia egyház át akarja venni a vezetést a társadalomban és az államban a gazdaságba, a politikába és az államapparátusba való beszivárgás útján.

Az osztrák államvédelmi jelentésben az áll a szcientológiáról és más hasonló szervezetekről: "Ha némelyik közösség elvei részben vagy egészben nem is egyeztethetők össze a nyugati demokráciák alapelveivel, e közösségek tagjai azon vannak, hogy ezen elveket tiszteletben tartsák, illetve hogy elkerüljék a törvénysértéseket."

(MTI)