A szaúdi védelmi miniszter szerint hazájában nem támogatják bin Ladent<br/>

Vágólapra másolva!
A szaúdi védelmi miniszter, Szultan bin Abdel-Aziz herceg szerdán a Fehér Házban Bill Clinton amerikai elnökkel tárgyalt Oszama bin Laden szaúdi származású, Afganisztánban bujkáló terroristavezér sorsáról. A herceg ugyanakkor cáfolta azt a hírt, hogy országában pénzzel támogatnák a milliárdos terroristát.
Vágólapra másolva!

(Az amerikaiak azzal vádolják Oszama bin Ladent, hogy ő volt az értelmi szerzője az Egyesült Államok két afrikai nagykövetsége ellen tavaly nyáron elkövetett, pusztító erejű robbantásos merényletnek.)

A találkozón a két fél megvitatta, miként lehetne bíróság elé állítani a jelenleg az afganisztáni tálib hatóságok védelmét élvező bin Ladent.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ultimátumot intézett a tálibokhoz, amely szerint, ha november 14-ig nem adják ki a szaúdi milliárdost, akkor szankciókkal kell számolniuk. Az első intézkedések az Ariana afgán légitársaságot sújtaná.

Szultan herceg cáfolta a USA Today című lap múlt heti állítását, miszerint szaúdi üzletemberek öt éve folyamatosan utalnak át összegeket Oszama bin Laden köreivel összefüggésbe hozható bankszámlákra, és hogy az így küldött pénz már több tízmillió dollárra rúg.

(MTI)

Ajánló:

Az FBI nyilvántartásából adatok a terroristáról. (angolul)

Korábban:

(1999.10.29.)