Amerika nem akar katonailag beavatkozni a csecsenföldi konfliktusba<br/>

Vágólapra másolva!
Strobe Talbott amerikai külügyminiszter-helyettes arról nyilatkozott Szevodnya című moszkvai napilapnak, hogy a NATO-nak nem áll szándékában katonailag beavatkoznia a csecsen-orosz konfliktusba.
Vágólapra másolva!

Az amerikai politikus igyekezett eloszlatni a NATO beavatkozásával kapcsolatos orosz aggodalmakat, emlékeztetve arra, hogy az orosz társadalom jelentős része elutasítja a NATO koszovói akcióit. Talbott szerint azonban az észak-atlanti szövetség nem mér kettős mércékkel, s éppen hogy együtt kíván működni Moszkvával.

Amerikai részről senki sem vonja kétségbe, hogy valós terrorista fenyegetéssel néz szembe Oroszország, de ennek leküzdése során két alapelvnek kell megfelelni. Egyrészt felvetődik a kérdés, hogy a katonai akció békét teremt-e Csecsenföldön. Másrészt az, hogy a rendcsinálásnak ez a formája megfelel-e a nemzetközi normáknak - jelentette ki Talbott, aki szerint Washington alaposan tanulmányozza a tényeket, s például a grozniji piac lövetését többnek tekinti egyszerű incidensnél.

A csecsen problémának mély történelmi gyökerei vannak - függetlenül attól, hogy ki is a felelős a történtekért, I. Miklós cár vagy esetleg a csecseneket deportáló Sztálin - emelte ki
Talbott.

Az amerikai külügyminiszter-helyettes elvetette azokat a feltételezéseket, hogy Washington beavatkozna az orosz választási kampányba, s a csecsen probléma békés megoldását szorgalmazva Vlagyimir Putyin elnökválasztási esélyeit tenné tönkre.

(MTI)

Korábban:

(1999.11.01.)