Az UCK egykori vezetője szerint van remény Koszovó függetlenségére<br/>

Vágólapra másolva!
Hashim Thaqi, a megszüntetett Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egykori politikai vezetője úgy látja, hogy a tartomány belső viszonyainak demokratizálódása meghozza Koszovó számára az önállóságot. A politikus ugyanakkor reméli, hogy a függetlenséget nem támogató külföld is változtat majd véleményén.
Vágólapra másolva!

"Az igazi demokrácia meghozza az önállóságot is. Igen, erről százszázalékosan meg vagyok győződve" - jelentette ki Thaqi a Lidové Noviny című konzervatív prágai lapnak nyilatkozva. Arra a megjegyzésre, hogy ez ellenkezik a Nyugat álláspontjával, Thaqi leszögezte: "Azt nem állítom, hogy a függetlenség egyik napról a másikra megszületik. Ugyanakkor a nemzetközi közösség véleménye is fejlődik."

A koszovói szerbellenes incidenseket az albán vezető azzal magyarázza, hogy közvetlenül a háború után a sokat szenvedett emberek körében érthető dühkitörésekre került sor. Szerinte ha létrejön egy "valódi koszovói végrehajtó szerv, akkor ilyen incidensekre már nem fog sor kerülni".

Thaqi nem utasítja el az albán-szerb együttélést Koszovóban. "A mi felelősségünk, hogy megvalósítsuk a többnemzetiségű Koszovó gondolatát. A problémák ellenére is e tekintetben optimista vagyok" - jelentette ki.

(MTI)

Korábban:

(1999.09.20.)