Grúzia nem engedi területén átvonulni a Csecsenföldet támadó orosz csapatokat<br/>

Vágólapra másolva!
Eduard Sevardnadze grúz elnök az állami rádió élő adásában kijelentette: Grúzia nem enged át területén orosz csapatokat Csecsenföld irányába. Eközben az orosz csapatok megtámadták a csecsen parlament elnökének házát. A politikus megsérült, rokonai közül néhányan életüket vesztették. Szakértők szerint már nincs messze Groznij ostroma.
Vágólapra másolva!

Oroszország korábban azzal a kéréssel fordult Grúziához, hogy engedjen át területén Csecsenföldre orosz csapatokat, illetve hogy az orosz és grúz határőrcsapatok közösen ellenőrizzék az orosz-grúz határ csecsenföldi szakaszát. A kérés elutasításáról a grúz nemzetbiztonsági tanács külön ülésen döntött a múlt héten.

Sevardnadze elmondta: Oroszországnak is érdeke, hogy Grúzia ne eressze át az orosz haderőt Csecsenföld felé, és ne engedélyezze, hogy az orosz határőregységek a grúzokkal együtt felügyeljék a grúz államhatár csecsen részét.

A grúz elnök szerint a grúz vezetés az egyedüli helyes döntést hozta meg, amelynek az a lényege, hogy Tbiliszi nem avatkozik bele semmilyen formában egy idegen állam belügyeibe. Sevardnadze úgy véli, hogy a kialakult helyzetben egyetlen nem kellőképpen átgondolt lépés is az egész Kaukázust elborító háborúvá alakíthatja át a csecsenföldi viszályt.

Sevardnadze ugyanakkor elsietettnek tartja azt a moszkvai elgondolást, hogy vízumkényszert vezessenek be Grúziával szemben. Ezt a tervet Vlagyimir Putyin orosz kormányfő jelentette be, mivel úgy véli, a csecsen határszakasz Grúzia felől lényegében teljesen átlátható és átjárható, s ezt mindenképpen meg kell szüntetni.

Az orosz légierő eközben tovább folytatta támadásait Groznij ellen, s szétbombázta a csecsen parlament elnökének házát. A támadásban Ruszlan Ali Hadzsijev parlamenti elnök is megsebesült, s unokatestvére, továbbá négy másik polgári személy életét vesztette. Az orosz harci gépek előbb rakétákat lőttek ki az épületre, majd fedélzeti gépfegyvereikből zúdítottak tüzet a célpontra.

A szövetségi légierő a közelmúltban Sámil Bászájev osztagparancsnok házát lőtte szét Groznijban.

Az orosz tömegtájékoztatási eszközök a hét végén végrehajtott tüzérségi és légitámadások nyomán egyértelműen arra következtetnek, hogy a közeli napokban mégis sor kerülhet Groznij ostromára. A szövetségi légierő Groznij külvárosaira és egy sor más csecsen településre mért csapásokat. A csapatok nagy találati pontosságú harcászati rakétákat, valamint 250 és 500 kilogrammos bombákat vetett be a szakadárok ellen.

Moszkvában hétfőn Igor Ivanov külügyminiszter és Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek és a polgári védelem tárcájának vezetője a fejlett ipari országok nagyköveteivel a csecsen menekültek helyzetéről folytatott eszmecserét. A megbeszélés célja az volt, hogy az orosz vezetés eloszlassa a nyugati országoknak a fenyegető humanitárius katasztrófával kapcsolatos aggodalmait, s jelezze, hogy Moszkva mindent megtesz a polgári lakosság szenvedéseinek mérséklése érdekében.