Egy parlamenti képviselő szervezte az örmény kormányfő elleni merényletet<br/>

Vágólapra másolva!
Az örmény parlament szerdán hozzájárult ahhoz, hogy letartóztassák és bíróság elé állítsák a 44 éves Museg Movszeszján képviselőt. Movszeszjánt azzal vádolják, hogy részt vett az október végi parlamenti túszdráma előkészítésében.
Vágólapra másolva!

A támadás pillanata

Avgan Ovszepján főügyész kifejtette, hogy az előzetes nyomozás során olyan bizonyítékok birtokába jutottak, amelyek szerint a jereváni parlamentben október 27-én végrehajtott terrorista cselekmény előkészítésében, sőt kivitelezésében is részt vállalt Movszeszján. A képviselő állítólag március- áprilisban ismerkedett meg Nairi Unanjánnal, aki a parlamenti öldöklést elkövető csoport vezetője volt. Elvi egyetértés alakult ki közöttük az országban uralkodó tarthatatlan állapotokról. A nyomozás arra is fényt derített, hogy elsősorban Vazgen Szárkiszján akkori védelmi minisztert - a későbbi miniszterelnököt - tették felelőssé Örményország súlyos társadalmi-gazdasági helyzetéért. A már november 6-án őrizetbe vett képviselő a merénylet előtt állítólag kijelentette: csak a miniszterelnök kiiktatásával lehet megoldani a gondokat.

Október 27-én a jereváni parlament üléstermébe fegyveres merénylők rontottak be. Nyolc embert lemészároltak, a tévékamerák előtt lelőtték Szárkiszján kormányfőt, a parlamenti elnököt és helyettesét is.

(MTI)

Ajánló:

A legfrissebb hírek Örményországból