Már az EBESZ is vizsgálja a csecsen menekültek helyzetét <br/>

Vágólapra másolva!
Az orosz légierő a téliesre fordult idő, a szűnni nem akaró havazás ellenére folytatta légitámadásait a csecsenföldi célpontok ellen. Ingusföldön szerdától az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) missziója tanulmányozza a csecsen menekültek helyzetét. A török külügyminiszter, Ismail Cem szerint az orosz csapatok csecsenföldi harca megoszthatja a Kaukázust.
Vágólapra másolva!

A szövetségi erők szerdán megkezdték az ingus határ közelében fekvő Bamut átfésülését. A települést az előző orosz-csecsen háború idején is a csecsen ellenállás egyik alappillére volt, az egykori szovjet rakétatámaszpont erődítményei ugyanis kitűnő védelmi állásokat biztosítottak. A szakadár fegyveresek kedden már kiürítették a települést, miután az orosz légierő és tüzérség csaknem egy hónapon át szüntelenül lőtte Bamutot és körzetét. Az egykori szovjet rakétabázis azonban még mindig a szakadár fegyveresek kezén van, noha Bamut elestét már kedden bejelentették orosz védelmi minisztériumi források.

Harcokat jelentettek a körbezárt Gudermeszből: kisebb csecsen egységek négy esetben is kitöréssel próbálkoztak, de az orosz erők megsemmisítették a szakadár fegyveresek csoportjait.

Az orosz hadvezetés a hadműveletek második szakaszában síkvidéki akcióit folytatja, s célja a már körbezárt településeken lévő ellenállási gócok felszámolása, a szövetségi erők hátországának biztosítása.

Orosz katonai források szerint Aszlan Maszhadov csecsen elnök aknamezők telepítésére adott parancsot Groznijban, mivel a csecsen vezetés a főváros közelgő ostromára számít.

Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata eközben azt állította, hogy a csecsen vezetés azeri, illetve grúz területre szeretné kivonni egyes fegyveres osztagait, s itt száműzetésben lévő csecsen kormány megalakításán is gondolkodik. Tbilisziben tagadták, hogy ilyen megállapodás született volna Groznijjal, Baku pedig ostobaságnak minősítette a moszkvai híresztelést.

Ingusföldön szerdától EBESZ-misszió tanulmányozza a csecsen menekültek helyzetét, s méri fel, hogy a csaknem kétszázezer, aggasztóan rossz körülmények között - táborokban és vagonokban - élő embernek (az orosz hivatalos szóhasználat szerint a "kényszerű áttelepülőknek") milyen segítségre van szükségük. Az elmúlt hetekben az EU és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának képviselői is a helyszínen tájékozódtak a menekültproblémáról.

A török külügyminiszter, Ismail Cem szerint az orosz csapatok csecsenföldi harca megoszthatja a Kaukázust. A muzulmán törökök ugyanis kulturális, történelmi és gazdasági kapcsolataik miatt szimpatizálnak Csecsenföld függetlenségével.

''A csecsenföldi események problémát okozhatnak Törökországban is'' – állítja a török politikus. Cem szerint ''félő, hogy a jelenlegi helyzet destabilizálja a Kaukázust''.
Véleményét az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) november 18-19-én, Törökországban megrendezésre kerülő ülésén is ki fogja fejteni.

(MTI)

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

A menekültek jogait védő szervezet információs oldala. (angolul)

Korábban:

(1999.11.10.)