Csecsenföld - harcok Bamutban és Gudermesznél<br/>

Vágólapra másolva!
Az orosz erők súlyos harcokat vívnak Bamutban, Gudermesznél pedig megakadályozták a csecsen fegyveres osztagok kitörését a gyűrűből. Az összetűzéseknél az orosz légierőt is bevetették, amely az elmúlt 24 órában tovább támadta Groznij, Szamaski, Sali, Urusz-Martan és egy sor más település körzetét is.
Vágólapra másolva!

A gyűrűbe zárt második legnagyobb csecsen város, Gudermesz körzetében a szövetségi csapatok félszáz szakadár fegyverest öltek meg, amikor kisebb csoportok megpróbáltak kitörni a gyűrűből délnyugati irányban. Nem kizárt, hogy Gennagyij Trosev altábornagy, a keleti front parancsnoka a nap folyamán tárgyalásokat kezd a csecsen fegyveresek parancsnokaival, hogy Gudermesz bevételénél el lehessen kerülni a nagyobb polgári áldozatokat.

A nyugati fronton, az ingus határ közelében fekvő Bamut a korábbi moszkvai állításokkal ellentétben még mindig nincs a szövetségi erők ellenőrzése alatt. A Kommerszant Daily orosz napilap szerint Bamut az első olyan csecsen település, amely ellen igazi ostromot indítottak az orosz csapatok.