Lemondott az ENSZ emberi jogi bizottságának iraki különmegbízottja<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A holland megbízott Max van der Stoel, a múlt héten lesújtó jelentést tett közzé a bagdadi rezsimről, majd benyújtotta lemondását a bizottság ügyvezető elnökének, Ann Andersonnak.

Van der Stoel korábban kérte Bagdadtól, hogy az ENSZ emberjogi megfigyelőket küldhessen az országba, de az iraki vezetés ezt határozottan elutasította. A volt holland külügyminiszter jelentésében megállapította, hogy Szaddám Huszein lábbal tiporja az irakiak emberi és politikai jogait.

(MTI)

Ajánló:

Dokumentumok, jelentések, angolul.