Állítólag a lezuhant egyiptomi gép egyik legénységi tagja úgy érezte, baj lesz a géppel<br/>

Vágólapra másolva!
A szövetségi nyomozók a szerencsétlenül járt egyiptomi repülőgép egyik legénységi tagjának a repülést megelőző szokatlan viselkedését vizsgálja. A Boston Herald című lap meg nem nevezett informátorra hivatkozva azt állítja: a katasztrófa, melyben 217 személy veszette életét, nem baleset eredménye.
Vágólapra másolva!

A nyomozókhoz közel álló informátor szerint az október 31-én lezuhant Boeing 676-os légiszemélyzetének egyik tagja úgy érezte, hogy valami történni fog a géppel.

A forrás szerint egy felől úgy tűnik, hogy a balesetet nem merénylet okozta, azonban vannak olyan jelek, melyek szerint gond volt a géppel.

Eközben még mindig nem tudták megállapítani a szerencsétlenség okát.

A legénységet és az utasokat több szempontból is átvizsgálták, így figyelembe vették az anyagi és személyi problémákat is. Ezekből nem lehet arra következtetni, hogy robbanás vagy más bűncselekmény okozta volna a tragédiát. Állítólag több lehetséges okot is kivizsgáltak.

Az újság szerint a legénység egyik tagja olyannyira nyugtalan volt, hogy valami történik a géppel, hogy pénzét és egy üzenetet egy kollégája családjára hagyta.

Ugyanígy érezhetett a 26 éves Hassan Sherif utaskísérő is, aki a landolás előtt még felhívta feleségét és azt közölte vele, valami nincs rendben a géppel. Állítólag nagyon nyugtalannak tűnt.

Az újság szerint azonban nem érthető, hogy a nyomozók a legénység mely tagjára irányították figyelmüket.
Az EgyptAir gépén 18 alkalmazott utazott – közülük 14-en szerepeltek a legénységi listán. Rajtuk kívül még 2 kapitány és 2 tiszt utazott a gépen. Mint ismeretes, mindannyian életüket vesztették.

Előzetes jelentések szerint az óceán mélyéről felhozott fekete doboz nem tartalmazott olyan adatokat, melyekből arra lehet következtetni, hogy a gép katasztrófáját műszaki probléma okozta volna.

A haditengerészet hajói még mindig folytatják a pilótafülkében elhangzottak rögzítésére szolgáló 2-es számú fekete doboz utáni kutatást. Az időjárás azonban még mindig nem kedvez a kutatóknak.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

A Nemzeti Szállítmányozási Biztonsági Bizottság oladalán. (angolul)

Korábban:

(1999.11.11.)