Megszüntetik a Lordok Házát<br/>

Vágólapra másolva!
Mintha a saját temetésükön jelentek volna meg csütörtökön a hercegek, vicomte-ok, grófok és bárók. A brit Lordok Házának tagjai mindent megtettek azért, hogy minél később kelljen lenyelniük a keserű pirulát. Végül, az 1998-99-es évi parlamenti szezon utolsó napján, az utolsó órában, az utolsó törvény tárgyalásakor vonakodva ugyan, de jóváhagyták azt a törvényt, amely eltávolítja a feudalizmus utolsó maradványát a törvényhozásból. A főnemesek elfogadták a Lordok Házának új törvényét.
Vágólapra másolva!

A Lordok Házának új törvénye megszünteti leszármazottaik százának azt az ősi jogát, hogy csupán azért, mert valamelyik elit brit család sarjai, részt vehessenek a törvényhozásban. Ezentúl a főnemeseket egy csoport fogja képviselni, amelynek tagjait a királynő fogja kijelölni. A csoport tagjainak helye pedig nem fog automatikusan utódaikra szállni.

A főnemesek sorsa két évvel ezelőtt pecsételődött meg, amikor Tony Blair és az általa vezetett Munkáspárt megnyerte a választásokat. Blair elkötelezett híve volt annak a javaslatnak, hogy megszüntessék az örökölhető helyeket a felsőházban.

A tervet azonban nehéz volt keresztülvinni. A harcban az egyik oldalon Blair-ék álltak; azok a modern gondolkodású emberek, akik számára mindennapos rutin az interneten való szörfölés. A másik oldalon pedig a konzervatív, hagyománytisztelő emberek álltak, akik előszeretettel tárgyalták ki a plébános legutóbbi prédikációját vagy a rókavadászatot egy csésze tea fölött. Sőt, még a britek kedvenc teája, az Earl Gray is egy főnemes nevét viseli, akinek ükunokáját szintén kirekeszti a törvényhozásból az új törvény.

A változás első jele az volt, hogy a szintén nemesi származású Lady Jay of Paddington, aki a Munkáspárt egyik vezető egyénisége, azt mondta a főnemeseknek: "Az a szokás, hogy mylord-ként nevezzük önöket, megfelelő volt 200 vagy 800 évvel ezelőtt, de most már nem az".
A főnemesek körében nagy felháborodást keltett ez a mondat, és tiltakoztak amiatt, hogy Jay semmibe veszi az ősi szokásokat.

A Lordok Háza a 13. században jött létre, ami akkor a demokrácia egyik mérföldkövének volt tekinthető. A brit főnemesek ugyanis ezzel azt érték el, hogy nagyobb rálátásuk legyen a döntésekre, és ellenőrizni tudják a király tevékenységét. Az idők során a parlament azonban átalakult. Ma két ház létezik: a Képviselőház, amelynek a kezében van minden hatalom, és a Lordok Háza, amelynek már nem volt joga megvétózni a Képviselőház döntéseit. Viszont lehetőségük volt arra, hogy halogassák a döntéseket, és ezzel a törvények bevezetését, ami időnként majdnem olyan volt, mintha vétójoggal rendelkeztek volna a főnemesek.

A leszármazottak általában a demokraták oldalán álltak. 70 évvel ezelőtt az akkori miniszterelnök, David Lloyd George azt javasolta, hogy vegyék el a szavati jogukat "annak a 600 munkanélkülinek, akik csak véletlenül kerültek ide", de akkor ezt nem tudta keresztül vinni.
1958-ban csökkent a főnemesi sarjak ereje, amikor kiegészültek azokkal, akik a miniszterelnök javaslatára a királynőtől kaptak főnemességet.

Jelenleg mintegy 750 öröklött főnemes van a házban; a konkrét számot azért nem lehet tudni, mert több nemesi család nem használja ki lehetőségét, és nem foglalja el székét a Lordok Házában. Ezen kívül mintegy 500 olyan nemes van, aki kapta a címét.

Az új törvényt csak kompromisszummal sikerült Blairnek megszavaztatnia. A főnemességet öröklöttek ugyanis elérték, hogy közülük 92-en egy átmeneti időre megőrizhessék széküket, amíg ki nem dolgozzák az új felsőház rendszerét. A végső változatot várhatóan jövő hónapban terjesztik be. Az lehetséges, hogy a nemességet kapottak valamiképpen képviseltetni tudják majd magukat, vagy külön házban vagy a választott képviselőkkel együtt elhelyezve.

Azok, akik az új törvény ellen szavaztak, azért tettek így, mert szerintük nem lehet egy csapásra megváltoztatni egy 800 éve fennálló hagyományt.

A főnemesek a múlt héten szavaztak a szerencsés 92 ember személyéről. Előtte egyesek megpróbáltak kampányolni, hogy bejuthassanak a nyertesek közé. Az egyik nemesi család női sarja például úgy nyert egy széket, hogy azt ígérte: minden nap visz friss virágot az ülésterembe. A vesztesek egyike viszont azzal állt elő, hogy kiirtat minden macskát, hogy az egereket és madarakat ezentúl senki se bánthassa.

Csütörtök éjszaka, az utolsó ülésen a főnemesek teljes pompában jelentek meg, és felolvasták a királynő tradicionális angol nyelven írt levelét.

A képviselők és a lordok jövő szerdán újra összeülnek, hogy megnyissák az új parlamenti szezont. Azonban azon az ülésen már 600 főnemes nem lesz jelen.

(Washington Post)

Ajánló:

(angolul)