27 halálos áldozata van a dél-francia árvíznek <br/>

Vágólapra másolva!
A véglegesnek tűnő hétfői mérleg szerint Dél-Franciaországban 27 ember életét vesztette és legkevesebb hárman eltűntek a hétvégi ítéletidőben.
Vágólapra másolva!


Fotó: George Bartoli

Sok ezernyi lakás változatlanul víz-, áram-, és telefonszolgáltatás nélkül maradt, bár a francia hatóságok igen nagy erőkkel küzdenek a térségben száz éve nem tapasztalt természeti csapás következményeinek felszámolásáért.

A három megyét sújtó anyagi károk igen jelentősek: a víz- és sártömeg hidakat, autóutakat, vasúti pályákat mosott el, s egyelőre komoly gondokat okoz a károsultak vízzel, élelmiszerrel, takarókkal és gyógyszerekkel történő ellátása.

A francia vöröskereszt és a Katolikus Segély egyaránt egy-egymillió frankot bocsátott gyorssegélyként a károsultak rendelkezésére, egyben önkénteseket kérve a sártenger eltávolítására, a szükséges fertőtlenítések mielőbbi elvégzésére.


Fotó: George Bartoli

A térségben sikerült épségben kimenteni három barlangászt, akik a mélyben rekedtek a hirtelen víztömeg miatt, és péntek óta egy "terem" falán köteleken lógva várták a segítséget. Ugyanakkor változatlanul folyik a kutatás hét másik, elvben sokkal tapasztaltabb barlangász után, akik a hírek szerint kellő élelmiszer- és víztartalékkal rendelkeznek, de a mentők erőfeszítései ellenére még nem érték el őket a nagy mélységben.

(MTI)

Korábban:

(1999. november 13.)