Ismét robbantások voltak Athénban<br/>

Vágólapra másolva!
Bill Clinton amerikai elnök görögországi látogatása előtt újabb terrorcselekmények voltak Athénban. Az akciók anyagi károkat okoztak, személyi sérülést azonban nem. A múlt héten már többször robbantott a Clinton görögországi utazása ellen tiltakozó, magát Egyesült Államok-ellenes Akciócsoportnak nevező szervezet.
Vágólapra másolva!

Egy gyújtóbombát a Görög Nemzeti Bank egyik elővárosi fiókjánál hoztak működésbe, egy másikkal egy athéni elővárosban a Görög Kommunista Párt irodáját próbálták felgyújtani.

A Kaiszarianiban használt gyújtóbomba egy bankautomatát és a bankhivatali épületet rongálta meg kisebb mértékben. Ismét az Egyesült Államok-ellenes Akciócsoport vállalta magára a merényleteket. A hírt egy névtelen telefonáló közölte, magyarázattal azonban nem szolgált.

Halandriban a kommunista párti irodánál keletkeztek kisebb károk a hajnali gyújtogatás következtében. A tettesek a hivatali épület utca felőli falán anarchista és antikommunista feliratokat, firkákat hagytak hátra.

Egybehangzó értékelések szerint a terrorcselekmények Bill Clinton e hétre tervezett görögországi látogatásához kapcsolódnak.

Bill Clinton egynaposra rövidítette athéni látogatását. Korábban ugyan pár napos utat tervezett, de végül meggondolta magát, mert munkatársai szerint erőszakos tiltakozásoktól lehet tartani a térségben. Clinton az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet isztambuli csúcstalálkozóján vesz részt.

(MTI)

Ajánló:

Az amerikai elnök beszédei és életrajza, angolul.

Korábban:

(1999.11.10.)