A török fellebbviteli bíróság is halálra ítélte Abdullah Öcalant<br/>

Vágólapra másolva!
A török semmítőszék csütörtökön Ankarában helybenhagyta az Abdullah Öcalan kurd lázadóvezérre árulásért és szeparatizmusért június 29-én kimondott halálos ítéletet. A végső szót azonban a török parlament és Demirel elnök hozza meg, azzal, hogy jóváhagyja vagy megtagadja a halálos ítélet végrehajtását.
Vágólapra másolva!

A fellebbviteli bíróság megfelelőnek találta a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) vezetőjének perét, amelyet Imrali börtönszigeten folytattak le.

Öcalan sorsa azonban még korántsem pecsételődött meg. Az ítélet az ankarai parlament és Süleyman Demirel elnök jóváhagyására vár. Ezután pedig a kurd vezető védői bizonyosan az
Európai Emberi Jogi Bíróság elé terjesztik az ügyet: a testület aligha hozza meg verdiktjét másfél évnél hamarabb.

Törökország nagyon szeretne belépni az Európai Unióba, márpedig ezt a törekvését a halálbüntetés végrehajtása bizonyosan visszavetné.

Mint ismeretes a Kurd Munkáspárt (PKK) vezérét azért ítélték halálra, mert vezető szerepet játszott a kurd felkelés kirobbantásában, melynek célja a kurd kisebbség törökországi elismerése volt. Az 1984-ben kezdődött harcokban a török hatóságok szerint 30 ezer ember vesztette életét.

(MTI)

Ajánló:

Az [origo] összeállítása.

Korábban:

(1999.06.29.)