Feladták az elsűllyedt norvég komphajó eltűnt utasainak keresését<br/>

Vágólapra másolva!
A hideg víz és az óriási hullámok miatt nincs már remény arra, hogy több ember túlélte volna a norvég komphajó elsűllyedését. A mentőalakulatok ezért leállították a további keresését. A kilenc eltűnt embert nem találták meg.
Vágólapra másolva!

A Sleipner nevű komphajó elsüllyedése után közel 24 órával, szombat estefelé a norvégiai mentőalakulatok leállították a keresést az esetleges túlélők után. "Arra a következtetésre jutottunk, hogy nincs több remény esetleges túlélők megtalálására. Hideg van és a hullámok óriásiak" - mondta Eldborg Vaage, a Stavanger közelében fekvő Sola tengerészeti mentési központjának szóvivője.

A mindössze három hónapja üzembe helyezett korszerű katamarán eddig ismeretlen okok miatt péntek este süllyedt el Norvégia nyugati partjainál, Haugesund kikötőjének közelében. Fedélzetén 89 emberrel - 80 utassal és a kilencfős személyzettel - Stavanger kikötőjéből Bergenbe tartott, és már félúton járt, amikor a Boemla nevű fjord kijáratánál bekövetkezett a katasztrófa.

Az eddig összesített adatok szerint 69 embert sikerült megmenteni, közülük 23-at kórházban ápolnak. A mentőalakulatok 11 embernek már csak a holttestét tudták kiemelni a jéghideg tengerből, kilenc embert pedig nem találtak meg. A lista még nem végleges, elképzelhető, hogy a 89-nél kicsit többen vagy kevesebben voltak a komphajón, ugyanis útközben többen ki- illetve beszálltak.

(MTI)

Korábban:

(1999. november 27.)