A szerb újságírók is tiltakoznak a Magyar Rádió tudósítójának eltávolítása ellen<br/>

Vágólapra másolva!
A szerb független médiumokat tömörítő szervezet is tiltakozik a Magyar Rádió tudósítójának eltávolítása ellen.
Vágólapra másolva!

A szerbiai Független Elektronikus Médiumok Szövetsége (ANEM) hétfőn tiltakozott amiatt, hogy a belgrádi hatóságok a múlt héten nem hosszabbították meg Dezső János magyar rádiótudósító tartózkodási engedélyét. A tudósítónak távoznia kellett a jugoszláv fővárosból.

Az ANEM állásfoglalása szerint az "újságírók ily módon történő kiutasítása és az azt kísérő magyarázat csak a nyíltan diktatórikus államokra jellemző, amelyek hatóságai nem szégyellik, hogy ha szükségesnek látják - megpróbálják megzsarolni az újságírókat, még a külföldieket is". A szövetség követelte, hogy minden külföldi újságírónak adják meg az akkreditációt. "Ez az egyik módja annak, hogy külföldön tudomást szerezzenek az itteni helyzetről, legyen az akár kedvező, akár kedvezőtlen a rendszer számára" - áll a nyilatkozatban.

Dezső János a múlt szerdán kényszerült távozni Belgrádból. Az újságíró Jugoszláviában született, és nem mondott le jugoszláv állampolgárságáról. Időközben Magyarországon telepedett le, felvette a magyar állampolgárságot, és magyar tudósítóként tért vissza Jugoszláviába. Bár a hatóságokat előírásszerűen értesítette kettős állampolgárságáról, azok elutasították tartózkodási engedélye meghosszabbítását.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(1999. november 25)