Tüntetések zavarhatják meg a Seattle-ben megrendezendő kereskedelmi konferenciát <br/>

Vágólapra másolva!
A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) következő konferenciáját Seattle-ben rendezik. A város utcáit napok óta tüntetők lepik el, mivel a kereskedelemből élő városban nem fogadják kitörő örömmel, hogy a WTO nyitottabbá teszi a kereskedelmi határokat.
Vágólapra másolva!

A kikötőváros nagymértékben függ a Csendes-óceánon túli kereskedelemtől. A kedden kezdődő, 135 tagország részvételével megrendezendő WTO-konferencia védelmére 6 millió dollárt költöttek, de ez sem akadályozta meg a több mint 50 ezer embert abban, hogy demonstrációkat tartson. Szerintük a genfi székhelyű WTO megtestesíti mindazt, ami rossz a globalizációban.

A tüntetők szerint a szervezet nem demokratikus úton hozza meg a kereskedést szabályozó döntéseit, és aláássa a társadalom védekezőképességet. A környezetvédők azzal vádolják a WTO-t, hogy gyengíti a nemzetközi környezetvédelmi törvényeket, miközben a munkavállalók attól félnek, hogy elterjednek az alacsony bérek és az alkalmazottak jogaival történő visszaélések.

Az aktivisták kijelentették, kedden meg fogják akadályozni, hogy a konferencia résztvevői eljussanak a találkozó színhelyére, és ha ez mégis sikerülne nekik, akkor a Nyílt Cselekvés Hálózat több száz demonstrátora fog a város egyik legfelkapottabb részébe, a Parlament-dombra vonulni.

A tüntetők táncolva, gólyalábakon, jelmezbe öltözve vonulnak végig az utcákon, és táblákat cipelnek magukkal. Az égen repülők húzzák végig transzparenseiket, melyen azt hirdetik, hogy a WTO-t meg kell állítani.

Bár a hivatalos tárgyalásokra csak kedden kerül sor, az egy hete tartó tüntetések egyik szervezője, az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője, Charlene Barshefsky előzetes megbeszélést folytatott a WTO képviselőivel.

Az ülésen megfogalmazzák majd a szervezet tevékenységének elkövetkező 3 évi programját.
A tárgyalások egyik legellentmondásosabb pontja a mezőgazdasági támogatásokról szóló. Az európai és a japán küldöttek ugyanis úgy vélik: a mezőgazdaságnak kulturális jelentősége is van, a családi jellegű farmoktól a borászaton át a rizstermelésig. Ezért egyes országokban kormányzati támogatást kaphatnak a farmerek. Ugyanakkor az európai vezetőknek nagy felháborodással kell számolniuk, ha elfogadják azt a tervet, mely szerint az Európai Unió farmtámogatási rendszerét részekre szedik. Az európai farmok termékei 7 milliárd dollárnyi exportot jelentenek, ezt az összeget az unió lakosságának csak 2 százaléka állítja elő.
Az Egyesült Államok képviselői azt javasolják, hogy a tanyán előállított termékekre ugyanolyan alacsony adótarifák vonatkozzanak, mint a kézműves termékekre.
Az ezekről szóló szavazásoknál az amerikai vezetők azt fogják nézni, hogy európai társaik mit hajlandók megtenni. Bill Clinton amerikai elnök a tervek szerint részt vesz a konferencián. Szakértők szerint az elnök politikai kötéltáncot jár. Ugyanis bármit szavaz is meg, azt a Kongresszussal is el kell fogadtatnia. Ez pedig köztudottan nehéz feladat, ugyanis a Kongresszusban Clinton ellenzéke, a republikánusok vannak többségben.

Japán az amerikai dömpingellenes törvényről szeretne tárgyalni, amely az acél és a textília árát is szabályozza. Az Egyesült Államokban ugyanis olcsóbban lehet beszerezni többek között ezeket a termékeket, mint abban az országban, ahol előállítják.

(CNN)

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(1999.11.29.)