Éhségsztrájkkal fenyegeti a jugoszláv hatóságokat az uniós olajat váró Pirot vezetése<br/>

Vágólapra másolva!
Az ellenzéki kézben lévő dél-szerbiai Pirot város vezetése kedden éhségsztrájkot helyezett kilátásba arra az esetre, ha a jugoszláv vámhatóságok nem engedik be az országba az Európai Unió által küldött fűtőolajat. A jugoszláv-macedón határon a múlt szerda óta várakozik 14 tartálykocsi, amely közel 350 tonna fűtőolajat szállítana Pirotba és a szintén ellenzéki vezetésű Nisbe.
Vágólapra másolva!

Tomislav Panajotovics, a piroti városi képviselő-testület elnöke kedden közölte, hogy a közgyűlés néhány tagja éhségsztrájkot kezd, amennyiben a szállítmányokat nem engedik be a hatóságok. A Panajotovics szavait ismertető belgrádi sajtójelentésből nem derült ki, hogy a városatyák mikor kezdenék meg a tiltakozó akciót.

A fűtőolaj szűkössége miatt Pirot egyes részein pénteken kikapcsolták a távfűtést, s Panajotovics szerint a megmaradt készletek két napra elegendőek. Nisben pénteken szintén kikapcsolták, ám a hét végén újraindították a távfűtést. A helyi közgyűlés ugyanis elrendelte a
kormányzati kezelésű szerbiai árualaphoz tartozó fűtőolaj felhasználását, noha ehhez külön engedélyre lett volna szüksége.

Az Európai Unió az Energiát Demokráciáért program keretében szállítana fűtőolajat az ellenzéki kézben lévő szerbiai városoknak, ezzel is segítve a magát demokratikusnak nevező ellenzéket a nemzetközi közösség által elszigetelt belgrádi vezetéssel szemben.

A program kísérleti állomásaként Nis és Pirot összesen közel 25 ezer tonna fűtőolajat kapna. Az első, 350 tonnás szállítmány szerda óta vár a vámkezelés elvégzésére. A hatóságok előbb megvizsgáltatták az olaj minőségét, a hét végén pedig azért nem engedték tovább az egész szállítmányt, mert hat kocsi súlya meghaladja a 40 tonnát, és emiatt csak külön engedéllyel használhatná a szerbiai utakat.

(MTI)

Korábban:

(1999.11.28.)